Rajzzal kombinált fotós képeskönyvek gyermekeknek

Néhány képesalbum felvállalja a fényképezésnek a gondtalan használatát, mint például Jean Lecointre Bazar bizarre[1] (Bizarr bazár) című könyve, amely a hasonlóan hangzó szavakkal játszik. Bár nem tartalmaz rajzolt képeket, csak módosított fényképeket, az album egyenesen a tárgyak fúziójának képzeletbeli világába repíti az olvasót, tehát egy olyan képzeletbeli rendszerbe, amely elvileg szemben áll a fotográfiával. A könyv borítóján például a mouton (birka) és a bouton (gomb) fúziójából kialakított lyukas állat kapott helyet.

Jean Lecointre, Bazar bizarre, Paris, Thierry Magnier, 2012.

 

Ez a szokatlanságra és a vizuális sokkolásra való törekvés, a bizarr hangsúlyozása, még ha a kortárs produkciók nagy részét jellemzi is, mégsem újkeletű, előképeinek tekinthetőek a szürrealista stílusban megalkotott gyermekkönyvek, így Lise Deharme és Claude Cahun Cœur de Pic[2] (Pikk szíve), illetve Hannah Höch Bilderbuch[3] (Képeskönyv) című művei. A szürrealisták számára azonban a szokatlan tárgyak, a véletlenszerű asszociációk és a vizuális metaforák használata valami elemi, elfojtott és láthatatlan dolgot sejtetett, az álmok világát tárta fel[4]. A kortárs produkciók viszont, még ha a tekintetnek ezt a mélyebb igazságot feltáró kinyilatkoztató filiációját hirdetik is, nem mutatnak mást, mint képeket.

 Tomi Ungerer, Clic clac ou qu’est-ce que c’est?, Paris, L’École des loisirs, 1989.

Tomi Ungerer 1989-ben megjelent Clic clac ou qu’est-ce que c’est?[5] (Klikk-klakk, avagy mi ez?) című albuma tökéletes példája a remix-kultúrának, nem csak azért, mert már meglévő képekből építkezik, hanem mert számos kép utal más képekre is. A borítókép például egyszerre idézi Hokusai A Nagy hullám című nyomatát[6] és utal egy Dora Maar fényképre[7], amely a Pétrole Hahn reklámjához készült. A Klikk-klakk cím a fényképezőgép hangját idézi, amely végig visszhangzik az olvasó fejében a szöveg nélküli albumot lapozva. A rajzot alkotó vonások egyszerűsége és a fényképezőgép hangutánzó hangja triviálissá alakítják a képeket. A klisé elkészült, és nem jelent mást, mint az elkészültét. A képek már nem utalnak egy rejtett valóságra, hanem a kép látványosságát tárják fel. A legtöbb fénykép magazinokból vagy termékkatalógusokból származik, és a reklámok csábító csillogását tükrözi. Ennek ellenére a képeskönyv a látás megtanulásáról, elsajátításáról szól, ahogyan azt az alcím "avagy mi ez?" is sugallja. A látás ugyanis egyben a játékos felfedezés aktusa. Ahogy Tomi Ungerer írja:

„Részben azért terveztem gyerekkönyveket, hogy szórakoztassam azt a gyereket, aki vagyok, részben pedig azért, hogy sokkoljak, hogy tabukat döntsek, hogy a feje tetejére állítsam a normákat: rablókat és ogrékat ábrázoltam megtérten, kétes hírű állatokat rehabilitáltam... Ezek a könyvek felforgatóak, mégis pozitívak.”[8]

 

A holland illusztrátor, Tineke Meirink albumai szintén a látás tanulását célozzák meg. Egyik albumának címe, a Zie jij wak ik zie?[9] (Látod, amit én látok?) kifejezetten erre utal. Az általa "Stop: Watch"-nak nevezett módszere abból áll, hogy az utcán bolyong, figyel a környezet részleteire, és olyan formákat keres, amelyeket játékos, asszociatív módon ki lehet egészíteni Photoshopban rajzokkal, hogy mást láthasson bele a néző. Ehhez az szükséges, hogy a kamerán keresztül nézve eleve meglássa a látványban a rajzzal kiegészített formát. A szerző a következőképpen nyilatkozik az általa kitalált módszerről: „Számomra az izgalomról szól, hogy hirtelen másképp látom a dolgokat. Szépséget vagy humort találni valamiben, ami mellett általában elmegyünk. És azt hiszem, a Stop:watch ereje elsősorban a meglepetés erejében rejlik.”[10]

   

Tineke Meirink, Dans la rue, Liouc, Le diplodocus, 2015.
Tineke Meirink, Dans la ville, Liouc, Le diplodocus, 2018.

A gyermeknek itt is fel kell ismernie a különbséget a fénykép és a rajz között. Az eddig említett albumokkal ellentétben azonban fontos a környezet és a háttér viszonya, amelyben a tárgy látható. A francia nyelven kiadott két képeskönyv, a Dans la rue[11] (Az utcán) és a Dans la ville[12] (A városban) elrendezése a meglepetés és a feszültség fokozására szolgál, mivel a jobb oldali lap a rajz nélküli fényképet mutatja be, és meg kell fordítani a lapot, hogy felfedezhessük a képhez hozzáadott rajzot. A képek alá írt szöveg megerősíti a vizuális sokk által kiváltott érzelmeket: "A városban mosolyra húzódott a szám, amikor megláttam... / egy embert, akinek a lábai a levegőben lógtak". A könyv felhívás arra, hogy céltalanul bolyongjunk a városban képekre vadászva, miközben megváltoztatja a gyerekek szemléletét a környezetükről. Meirink albumai amellett, hogy a kedves, egyszerű és játékos rajzaival gyönyörködteti az olvasókat, a világot mint használható tárgyak gyűjteményét mutatják be. Nem meglepő, hogy egy okostelefon-reklámkampányban is felhasználták, amely kiterjesztett valóságélményként mutatja be ezt a technikát.[13]

Még sok olyan képeskönyvet lehetne felsorolni, amelyek több-kevesebb sikerrel kombinálják a rajzokat és a fotókat. Némelyiknél a rajznaj egyszerűen az a célja, hogy a fényképeket aranyos, gyermeki formákkal gazdagítsa - lásd például Marion Piffaretti Comptines[14] (Mondókák) című művét -, de gyakran találunk kis díszítő rajzokat a gyermekeknek szánt receptkönyvben vagy az első tudományos könyvekben, ahol a fényképnek ismeretterjesztő szerepe van. 

Marion Piffaretti, Comptines, Paris, Éditions Milan, 2018.

 

Azonban még akkor is, ha a rajzolt elemeknek csak dekoratív rendeltetésük van, a fotós képeskönyvekbe ágyazva metafikciós funkciót is betöltenek azzal, hogy tudatosan reflektálva saját képeskönyv jellegére lehetővé teszik a szerző számára, hogy a rajz közvetlen hangján megérintse és bevonja az olvasókat.[15] Emellett elmélyítik a vizuális műveltséget, ami Bettina Kümmerling-Meibauer szerint hatással lehet a nyelv elsajátítására[16]. 

---

[1] Jean Lecointre, Bazar bizarre, Paris, Thierry Magnier, 2012.

[2] Lise Deharme, Le cœur de Pic, illustré de vingt photographies par Claude Cahun, Paris, José Corti, 1937. A könyv újrafelfedezését és művészettörténeti jelentőségét mutatja a 2004-es facsimile újabb kiadása a MeMo Könyvkiadónál.

[3] Hannah Höch, Bilderbuch, Berlin, The Green Box, 2008 [1945].

[4] Lásd ezzel kapcsolatban: Andrea Oberhuber, « Le Cœur de Pic de Lise Deharme et Claude Cahun : album pour enfants ou recueil poïétique surréaliste? », Le Livre surréaliste au féminin… faire œuvre à deux. https://lisaf.org/project/deharme-lise-coeur-de-pic-2/(Megtekintés: 2024.07.31.)

[5] Tomi Ungerer, Clic clac ou qu’est-ce que c’est?, Paris, L’École des loisirs, 1989.

[6] Katsushika Hokusai, A Kanagawai Nagy Hullám, fametszet, 25,7 x 39,9 cm, 1831. https://www.metmuseum.org/art/collection/search/45434(Megtekintés: 2024.07.31.)

[7] Dora Maar, Cím nélkül (Pétrole Hahn reklám), fotográfia, 13 x 18 cm, 1935. https://www.centrepompidou.fr/fr/ressources/oeuvre/cjbjod(Megtekintés: 2024.07.31.)

[8] Tomi Ungerer, 33 Spective, Strasbourg, Roland Anstett, 1990, számozás nélküli előszavában.

[9] Tineke Meirink, Zie jij wak ik zie? Amsterdam, Ploegsma, 2022.

[10] „Het gaat mij om de kick van het opeens anders zien. Schoonheid of humor vinden in iets waar je normaal aan voorbij loopt. En ik denk dat de kracht van Stop:watch ‘m vooral zit in het verrassingselement” (deepl.com fordítás). Az interjút lásd : Charlie, « I See Faces », Charlie Magazine, 8 septembre 2015. https://charliemag.be/zin-in/i-see-faces/#0  (Megtekintés: 2024.07.31.)

[11] Tineke Meirink, Dans la rue, Liouc, Le diplodocus, 2015. Lásd a könyvről készült videófelvételt: https://www.le-diplodocus.fr/catalogue/dans-la-rue (Megtekintés: 2024.07.31.)

[12] Tineke Meirink, Dans la ville, Liouc, Le diplodocus, 2018. Lásd a könyvről készült videófelvételt: https://www.le-diplodocus.fr/catalogue/dans-la-ville (Megtekintés: 2024.07.31.)

[13] Tineke Meirink, Safari imaginaire pour Samsung Mobile France, 2013. https://youtu.be/TFQddGDgJK0  (Megtekintés: 2024.07.31.)

[14] Marion Piffaretti, Comptines, Paris, Éditions Milan, 2018.

[15] Christophe Joigneaux, « La littératie précoce. Ce que les enfants font avec l’écrit avant qu’il ne leur soit enseigné », Revue française de pédagogie, n^o 185, 2013. http://journals.openedition.org/rfp/4345 (Megtekintés: 2024.07.31.)

[16] Bettina Kümmerling-Meibauer és Jörg Meibauer, « Early-Concept Books and Concept Books », in : Bettina Kümmerling-Meibauer (szerk.), TheRoutledge Companion to Picturebooks, Londres, Routledge, 2017, 152. o.

Macskák a fotóirodalomban

Macskás-kutyás képeket sokan posztolnak szívesen a Facebookon és egyéb képmegosztó helyeken. Olyannyira népszerű a megosztásuk, hogy szinte jelképévé kezdenek válni a megüresedett képzabáló fogyasztói társadalomnak, illetve a politikai inerciának. A macskáknak külön helyük van a fotóirodalomban is, kiváló kiadói fogás egy-egy gyűjteményes kötet összeállítása különböző írók macskákról szóló írásaikból, amihez könnyen válogathatóak utólag is macskafotók.

A Colette írásaiból válogatott Macskák (Lausanne, Marguerat, 1945) című kötet azért is különleges, mert több magyar fotós képét is megtalálhatjuk benne (Balogh Rudolf - 20. o , Munkácsi Márton - 89. o, Vadas Ernő 19, 23, 27, 31, 33, 43, 56, 62, 63, 67, 74, 75, 99 o. - a képmelléklet listáját lásd itt). Ebben a könyvben a képek, mintha külön életet élnének Colette írásai mellett. Az egyes képek alatt szerepel ugyan időnként Colette műveiből is egy-egy idézet, de nem kizárólag az ő műveire történik utalás (szólás-mondásokat is találunk, vagy más költőktől átvett idézeteket). Vadas Ernő egy szürkületben a háztetőn sétáló macskáról készült képéhez például a szerkesztő Baudelaire egyik versének idézetét illeszti hozzá a pontos referencia feltüntetése nélkül.

A vállalkozás vagy a téma népszerűségéből adódóan egy második kiadás is napvilágot látott 1984-ben (Paris, A. Michel), amelyben már szorosabban összefonódnak a képek a szövegekkel. Ebben hosszabb részletek is szerepelnek Colette írásaiból és kevesebb fotót találunk. Azonban ezek a fotók között is akad hazai vonatkozású, méghozzá a magyar származású Ergy Landau és Ylla képei.

A Colette könyvhöz hasonló, de ifjúsági könyvként tálalt magyar kiadás a Pomogáts Béla szerkesztésében megjelent Doromboló című könyv (Móra, 1983). Itt azonban a fényképész személye az állandó, hiszen Eifert János készítette a színes fotóillusztrációkat, míg a szövegek több hazai és külföldi neves költők és írók tollából valók (a teljes listát lásd itt). A könyv ifjúsági jellegét a fejezetek vicces és figyelemfelkeltő fejezetcímei (A kandúr csodatette, A macska mester, Macska-induló, Igaz történetek) igyekeznek biztosítani.

 A fotók többnyire lazán kapcsolódnak csak a szövegekhez, de van köztük kifejezetten illusztratív is, mint például Arany János, A tudós macskája című verse mellé tűzött kép, ami a háttér kivágásával egybe is olvad a vers terével. Bár valószínűleg két egymás mögött álló macska van a képen, mégis a vers fényében értelmezhetjük úgy, mintha a hátrébb álló macska azonos volna a szemben állóval, csak elfordul és talán éppen az örök vadászmezők felé indul el.

A kötet egyik novellájának a címe Tükör, a cica (Gottfried Kellertől), és bár a selymes és fényes bundájáról kapta a nevét, de a címet fordítva sem lenne túlzás mondani, hogy a cica: tükör.

Ebben az értelemben válik Polcz Alaine Macskaregénye (Kalligram, 1995, 2000, 2007, 2016) önéletrajzi írássá. Az írónő ajándékba kapott, talált, bújós és agresszív, beteg és életrevaló macskáin keresztül beszéli el saját és környezetének életét. A naplószerű töredékekből álló szövegbe könnyen beleillenek, könnyen "összeolvashatóak" a különböző macskáiról készült fekete-fehér fotók, valamint a szüleiről készült családi képek. Ahogyan Forgách Kinga írja: a képek értékes archív felvételeknek is számítanak, az írónőn kívül, az egyik képen Weöres Sándor is szerepel, illetve több anekdotában említve van Nádas Péter, akinek az írónőről készült fotója szerepel a Kalligram kiadású könyvek fülszövege mellett.¹


Amennyiben a macska tényleg egy tükör, a Doromolóban közreadott kezdő Ottlik idézet alapján talán még van remény, hogy a macskafotó (és azt felhasználó fotóirodalom) ne csak a tartalom nélküli klikkelgető megüresedésnek legyen a kortárs szimbóluma, hanem a feltétel nélküli szereteté is:

”Az egyetlen valódi okunk a derűlátásra: a macska.

Ezt a kis prémes ragadozót semmi más módon nem lehetett volna ezer és ezer éven át hozzánk szelídíteni, mint rendíthetetlen, ellenszolgáltatást nem váró, feltétel nélküli szeretettel.

A szépsége abszolút imádatával – a szabadsága, függetlensége teljes tiszteletben tartásával.

Ha ez sikerült, az emberiség nem lehet egészen elvesztve.”

Ottlik Géza

---

^{Lásd Forgách Kingának a könyvesblogon közzétett ajánlóját. ↩}

Janikovszky Éva fotóval illusztrált művei

Janikovszky Éva illusztrált könyveire gondolva szinte automatikusan Réber László rajzai jutnak eszünkbe, pedig elvétve fotós illusztrációkat is találunk nála. Például az Akár hiszed akár nem című könyvében (Móra, 1966, 1984, 2004, 2014) --- lásd online.

A könyvben a fiókban heverő fényképek segítségével magyarázza el egy kisfiú a húgának a családi és rokoni kapcsolatokat. A történet jelenét ábrázoló Réber rajzok szemben állnak a múltat idéző fényképekkel. A fényképeken nem látszódnak a családi vonások, mintha a képek nem is egy családi albumból volnának, viszont betekintést adnak a 20. század első felének stúdióban készült gyermekfotózásának gyakorlatába. Találunk virágmintás keretbe foglalt képet, kisállattal pózoló gyermekeket, vagy játékkal a kezükben álló portrét, ahol a kisfiúnak természetesen játékpuska van a kezébe adva. A könyvet lefordították angol, francia és német nyelvre is.

Janikovszky Éva - Gadányi György Mackónaplója, a Farkas László (válogatta és szerk.), Kincskeresők, Budapest, Móra Könyvkiadó, 1972 című könyvben jelent meg. Itt érzékelhetően Gadányi György fotósorozata az, amelyik előbb keletkezett. A szöveg E/1-ben a mackó hangján szólal meg, ugyanazon a játékos, naiv hangon, amelyen Janikovszky könyvei nagy részében megszólalnak a gyerekek. A szöveg új értelmet ad a képeknek, Micimackóval azonosítjuk általa a játszadozó kölyökmackót, vagy egy álomképpé válik a fotó, vagy megtudhatjuk általa, hogy a szökőkútból ivó mackó éppen rozmárt játszik és tulajdonképpen bajuszt spriccel magának a vízből. Ez a 9 fotó-szövegből álló sorozat a rövidsége ellenére is több nevelő célzatú megjegyzést tartalmaz, (korán kell lefeküdni, nem szép dolog kinevetni a másikat, a barátok segítenek egymásnak és az irigykedés az rossz dolog), ahogyan a könyv egésze a példás viselkedésre nevelés és az ismeretterjesztés jegyében íródott.

Angol és német nyelven jelent meg Janikovszky Évának egy kifejezetten ifjúságnak szóló útikönyve Budapestről: My Own Budapest Guide (Móra, 1992). Itt Kapocsy György és Kornis Péter városfotóit Sajdik Ferenc grafikái egészítik ki.

Bár nem tér ki külön a fotókkal illusztrált művekre, de érdemes elolvasni Utasi Anikó Illusztráció és szöveg intermediális kapcsolata Janikovszky Éva gyermekprózájában című 2015-ben megvédett doktori disszertációját.