Néhány képesalbum felvállalja a fényképezésnek a gondtalan használatát, mint például Jean Lecointre Bazar bizarre[1] (Bizarr bazár) című könyve, amely a hasonlóan hangzó szavakkal játszik. Bár nem tartalmaz rajzolt képeket, csak módosított fényképeket, az album egyenesen a tárgyak fúziójának képzeletbeli világába repíti az olvasót, tehát egy olyan képzeletbeli rendszerbe, amely elvileg szemben áll a fotográfiával. A könyv borítóján például a mouton (birka) és a bouton (gomb) fúziójából kialakított lyukas állat kapott helyet.
Jean Lecointre, Bazar bizarre, Paris, Thierry Magnier, 2012.
Ez a szokatlanságra és a vizuális sokkolásra való törekvés, a bizarr hangsúlyozása, még ha a kortárs produkciók nagy részét jellemzi is, mégsem újkeletű, előképeinek tekinthetőek a szürrealista stílusban megalkotott gyermekkönyvek, így Lise Deharme és Claude Cahun Cœur de Pic[2] (Pikk szíve), illetve Hannah Höch Bilderbuch[3] (Képeskönyv) című művei. A szürrealisták számára azonban a szokatlan tárgyak, a véletlenszerű asszociációk és a vizuális metaforák használata valami elemi, elfojtott és láthatatlan dolgot sejtetett, az álmok világát tárta fel[4]. A kortárs produkciók viszont, még ha a tekintetnek ezt a mélyebb igazságot feltáró kinyilatkoztató filiációját hirdetik is, nem mutatnak mást, mint képeket.
Tomi Ungerer 1989-ben megjelent Clic clac ou qu’est-ce que c’est?[5] (Klikk-klakk, avagy mi ez?) című albuma tökéletes példája a remix-kultúrának, nem csak azért, mert már meglévő képekből építkezik, hanem mert számos kép utal más képekre is. A borítókép például egyszerre idézi Hokusai A Nagy hullám című nyomatát[6] és utal egy Dora Maar fényképre[7], amely a Pétrole Hahn reklámjához készült. A Klikk-klakk cím a fényképezőgép hangját idézi, amely végig visszhangzik az olvasó fejében a szöveg nélküli albumot lapozva. A rajzot alkotó vonások egyszerűsége és a fényképezőgép hangutánzó hangja triviálissá alakítják a képeket. A klisé elkészült, és nem jelent mást, mint az elkészültét. A képek már nem utalnak egy rejtett valóságra, hanem a kép látványosságát tárják fel. A legtöbb fénykép magazinokból vagy termékkatalógusokból származik, és a reklámok csábító csillogását tükrözi. Ennek ellenére a képeskönyv a látás megtanulásáról, elsajátításáról szól, ahogyan azt az alcím "avagy mi ez?" is sugallja. A látás ugyanis egyben a játékos felfedezés aktusa. Ahogy Tomi Ungerer írja:
„Részben azért terveztem gyerekkönyveket, hogy szórakoztassam azt a gyereket, aki vagyok, részben pedig azért, hogy sokkoljak, hogy tabukat döntsek, hogy a feje tetejére állítsam a normákat: rablókat és ogrékat ábrázoltam megtérten, kétes hírű állatokat rehabilitáltam... Ezek a könyvek felforgatóak, mégis pozitívak.”[8]
A holland illusztrátor, Tineke Meirink albumai szintén a látás tanulását célozzák meg. Egyik albumának címe, a Zie jij wak ik zie?[9] (Látod, amit én látok?) kifejezetten erre utal. Az általa "Stop: Watch"-nak nevezett módszere abból áll, hogy az utcán bolyong, figyel a környezet részleteire, és olyan formákat keres, amelyeket játékos, asszociatív módon ki lehet egészíteni Photoshopban rajzokkal, hogy mást láthasson bele a néző. Ehhez az szükséges, hogy a kamerán keresztül nézve eleve meglássa a látványban a rajzzal kiegészített formát. A szerző a következőképpen nyilatkozik az általa kitalált módszerről: „Számomra az izgalomról szól, hogy hirtelen másképp látom a dolgokat. Szépséget vagy humort találni valamiben, ami mellett általában elmegyünk. És azt hiszem, a Stop:watch ereje elsősorban a meglepetés erejében rejlik.”[10]
Tineke Meirink, Dans la ville, Liouc, Le diplodocus, 2018.
A gyermeknek itt is fel kell ismernie a különbséget a fénykép és a rajz között. Az eddig említett albumokkal ellentétben azonban fontos a környezet és a háttér viszonya, amelyben a tárgy látható. A francia nyelven kiadott két képeskönyv, a Dans la rue[11] (Az utcán) és a Dans la ville[12] (A városban) elrendezése a meglepetés és a feszültség fokozására szolgál, mivel a jobb oldali lap a rajz nélküli fényképet mutatja be, és meg kell fordítani a lapot, hogy felfedezhessük a képhez hozzáadott rajzot. A képek alá írt szöveg megerősíti a vizuális sokk által kiváltott érzelmeket: "A városban mosolyra húzódott a szám, amikor megláttam... / egy embert, akinek a lábai a levegőben lógtak". A könyv felhívás arra, hogy céltalanul bolyongjunk a városban képekre vadászva, miközben megváltoztatja a gyerekek szemléletét a környezetükről. Meirink albumai amellett, hogy a kedves, egyszerű és játékos rajzaival gyönyörködteti az olvasókat, a világot mint használható tárgyak gyűjteményét mutatják be. Nem meglepő, hogy egy okostelefon-reklámkampányban is felhasználták, amely kiterjesztett valóságélményként mutatja be ezt a technikát.[13]
Még sok olyan képeskönyvet lehetne felsorolni, amelyek több-kevesebb sikerrel kombinálják a rajzokat és a fotókat. Némelyiknél a rajznaj egyszerűen az a célja, hogy a fényképeket aranyos, gyermeki formákkal gazdagítsa - lásd például Marion Piffaretti Comptines[14] (Mondókák) című művét -, de gyakran találunk kis díszítő rajzokat a gyermekeknek szánt receptkönyvben vagy az első tudományos könyvekben, ahol a fényképnek ismeretterjesztő szerepe van.
Azonban még akkor is, ha a rajzolt elemeknek csak dekoratív rendeltetésük van, a fotós képeskönyvekbe ágyazva metafikciós funkciót is betöltenek azzal, hogy tudatosan reflektálva saját képeskönyv jellegére lehetővé teszik a szerző számára, hogy a rajz közvetlen hangján megérintse és bevonja az olvasókat.[15] Emellett elmélyítik a vizuális műveltséget, ami Bettina Kümmerling-Meibauer szerint hatással lehet a nyelv elsajátítására[16].
[1] Jean Lecointre, Bazar bizarre, Paris, Thierry Magnier, 2012.
[2] Lise Deharme, Le cœur de Pic, illustré de vingt photographies par Claude Cahun, Paris, José Corti, 1937. A könyv újrafelfedezését és művészettörténeti jelentőségét mutatja a 2004-es facsimile újabb kiadása a MeMo Könyvkiadónál.
[3] Hannah Höch, Bilderbuch, Berlin, The Green Box, 2008 [1945].
[4] Lásd ezzel kapcsolatban: Andrea Oberhuber, « Le Cœur de Pic de Lise Deharme et Claude Cahun : album pour enfants ou recueil poïétique surréaliste? », Le Livre surréaliste au féminin… faire œuvre à deux. https://lisaf.org/project/deharme-lise-coeur-de-pic-2/(Megtekintés: 2024.07.31.)
[5] Tomi Ungerer, Clic clac ou qu’est-ce que c’est?, Paris, L’École des loisirs, 1989.
[6] Katsushika Hokusai, A Kanagawai Nagy Hullám, fametszet, 25,7 x 39,9 cm, 1831. https://www.metmuseum.org/art/collection/search/45434(Megtekintés: 2024.07.31.)
[7] Dora Maar, Cím nélkül (Pétrole Hahn reklám), fotográfia, 13 x 18 cm, 1935. https://www.centrepompidou.fr/fr/ressources/oeuvre/cjbjod(Megtekintés: 2024.07.31.)
[8] Tomi Ungerer, 33 Spective, Strasbourg, Roland Anstett, 1990, számozás nélküli előszavában.
[9] Tineke Meirink, Zie jij wak ik zie? Amsterdam, Ploegsma, 2022.
[10] „Het gaat mij om de kick van het opeens anders zien. Schoonheid of humor vinden in iets waar je normaal aan voorbij loopt. En ik denk dat de kracht van Stop:watch ‘m vooral zit in het verrassingselement” (deepl.com fordítás). Az interjút lásd : Charlie, « I See Faces », Charlie Magazine, 8 septembre 2015. https://charliemag.be/zin-in/i-see-faces/#0 (Megtekintés: 2024.07.31.)
[11] Tineke Meirink, Dans la rue, Liouc, Le diplodocus, 2015. Lásd a könyvről készült videófelvételt: https://www.le-diplodocus.fr/catalogue/dans-la-rue (Megtekintés: 2024.07.31.)
[12] Tineke Meirink, Dans la ville, Liouc, Le diplodocus, 2018. Lásd a könyvről készült videófelvételt: https://www.le-diplodocus.fr/catalogue/dans-la-ville (Megtekintés: 2024.07.31.)
[13] Tineke Meirink, Safari imaginaire pour Samsung Mobile France, 2013. https://youtu.be/TFQddGDgJK0 (Megtekintés: 2024.07.31.)
[14] Marion Piffaretti, Comptines, Paris, Éditions Milan, 2018.
[15] Christophe Joigneaux, « La littératie précoce. Ce que les enfants font avec l’écrit avant qu’il ne leur soit enseigné », Revue française de pédagogie, no 185, 2013. http://journals.openedition.org/rfp/4345 (Megtekintés: 2024.07.31.)
[16] Bettina Kümmerling-Meibauer és Jörg Meibauer, « Early-Concept Books and Concept Books », in : Bettina Kümmerling-Meibauer (szerk.), TheRoutledge Companion to Picturebooks, Londres, Routledge, 2017, 152. o.
