Gustave Le Gray, az 1852-es Szalon, MET Museum
Érdemes ennek fényében elolvasni/újraolvasni A modern közönség és a fotográfiát, és miután nehezen hozzáférhető szövegről van szó, mellékeljük az említett részt.
Baudelaire, Charles: A modern közönség és a fotográfia, 1859. In: Válogatott művészeti írásai. Válogatta, fordította, előszóval és jegyzetekkel ellátta: Csorba Géza. A művészettörténet forrásai. Szerk. Vayer Lajos. Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Budapest, 1964. 108–112.
Franciául lásd itt.
Philippe Ortel szerint Baudelaire írása a fényképészet és a modern közönség ízlésének kritizálásán túl, egy lényeges és rejtett változásról tanúskodik: az irodalom indusztrializációjáról. Miként az ipari termelés igyekszik a fogyasztók ízlését kiszolgálni, az írók is alávetik magukat a közönség ízlésének, fontossá válik a reprodukálhatóság és a tömegtermelés. Ahelyett, hogy egy magasabb rendű igazságot közvetítene az író, a közönség képzeletére, fantáziájára akar hatni.3 Ebben a korszakban alakul ki az írói szakma, amely az újságírás fellendülésével kenyérkeresti lehetőséggé válik.
Két világnézet: a művészet és az ipar, a költészet és a fotográfia áll egymással szemben - Jérôme Thélot elemzése szerint - , amikor Baudelaire megjelenik Nadarnál, hogy lefényképeztesse magát. (Thélot, 2003: 37) "A költészet és a haladás két nagyravágyó emberhez hasonlítható, akik ösztönösen gyűlölik egymást s ha útjukon összetalálkoznak az egyiknek ki kell szolgálnia a másikat." (112), ahogyan Baudelaire írja, és ebben a fényképezési szeánszban a két nagyravágyó ember Baudelaire és Nadar áll szó szerint szemben egymással, akik közül egyik sem hajlandó a másik szolgálatába állni. Az elkészült képekről ez az ellentét olvasható le: a kép elmosódottságát, vagyis azt, hogy bemozdult a képen, míg a másikon szúrós szemmel néz a kamerába, Thélot egy tudatos gesztusnak interpretálja, amelybe beleíródik Baudelaire esztétikája és a haladásról vallott nézetei. Ugyanakkor a képek éppen ezért lesznek sikerült darabok, mert Nadar együttműködésével a művészi interpretáción keresztül a költő személyisége és gondolatvilága íródik át a képbe.
Thélot ezen kívül a Romlás virágai utolsó előtti "Egy kíváncsi álma" című versét is a fotó szeánsz fényében értelmezi újra. A halál itt a fényképezési aktus szimbolikus halála, a tárgyiasulásé, a látványt takaró függöny az állvány és a gép mögé bújó fényképész leple, a leírt szorongás és vágy a szeánsz alatti és a kép elkészültét váró modellé, a vers végi csalódás pedig az elkészült fénykép "a való hidegen" miatti kiábrándulását írja le.
Charles Baudelaire: Egy kíváncsi álma
Ismered zamatát, mint én, a fájdalomnak
s mondják-e rád is?: Óh, furcsa egyéniség!
- Haldokoltam. Beteg lelkem vágyódva borzadt
s benne vágy és iszony, különös keverék,
s szorongás s vad remény nyugodt összhangba olvadt.
S ahogy folyt a homok s közeledett a vég,
mind gyötrőbb s ízesebb varázsa lett kínomnak;
elhagytam a világ minden ismert körét.
Gyerek voltam, s szemem a látványt lesve csüggött
a függönyön, amely, únt gát, előtte függött...
S feltárult végül a való hidegen: és
meghaltam, semmi több, és körülöttem állt a
rettentő virradat. - Mit? ennyi az egész?
A függöny felröpült, és én még egyre vártam.
/Szabó Lőrinc fordítása/ (forrás)
A verset F.N.-nek, vagyis Félix (Tournachon) Nadarnak dedikálta a költő, és ez a rejtélyes dedikáció, mint egy látens szöveg a fényképészeti eljárás, a negatív/pozitív előhívás analógiájára működteti a verset. A kezdőbetűk megfejtésével "előhívható" a vers szimbolikus értelme, ahol a kíváncsi büntetése, hogy a haladás következtében, a halál után nincsen feltámadás és világon túli világ (Thélot, 2003: 51-52).
A vágy és iszony különös keveréke hatja át Baudelaire fotográfiához fűződő viszonyát, legyen szó esztétikai írásról, fényképezkedésről vagy a vers szolgálatába állított szimbolikus fényképészeti eljárásról.
1. Lásd Paul-Louis Roubert A modern közönség és a fotográfia újra kiadásának jegyzeteit az Études photographiques 1999-es májusi számában, valamint ugyanabban a számban Jérôme Thélot, Egy kíváncsi álma avagy a fotográfia, mint a romlás virága című cikkét ("Le Rêve d'un curieux" ou la photographie comme Fleur du Mal), amit aztán a Les inventions littéraires de la photographie (A fotográfia irodalmi találmányai) című könyvében (Paris, PUF, 2003) újrapublikál. ↩
2. A kiállítás történetéről lásd: Paul-Louis Roubert 1859, exposer la photographie (1859, a fotográfia kiállítása) című cikkét az Études photographiques 2000-es novemberi számában, illetve Louis Figuier korabeli Baudelaire-rel ellentétben lelkes beszámolóját: Louis Figuier, La photographie au Salon de 1859 (Fotográfia az 1859-es Szalonon), Hachette, 1860..↩
3. Pilippe Ortel, La Littérature à l’ère de la photographie (Irodalom a fotográfia korában), Nîmes, Jacqueline Chambon, 2002↩
