Macskák a fotóirodalomban

Macskás-kutyás képeket sokan posztolnak szívesen a Facebookon és egyéb képmegosztó helyeken. Olyannyira népszerű a megosztásuk, hogy szinte jelképévé kezdenek válni a megüresedett képzabáló fogyasztói társadalomnak, illetve a politikai inerciának. A macskáknak külön helyük van a fotóirodalomban is, kiváló kiadói fogás egy-egy gyűjteményes kötet összeállítása különböző írók macskákról szóló írásaikból, amihez könnyen válogathatóak utólag is macskafotók.

A Colette írásaiból válogatott Macskák (Lausanne, Marguerat, 1945) című kötet azért is különleges, mert több magyar fotós képét is megtalálhatjuk benne (Balogh Rudolf - 20. o , Munkácsi Márton - 89. o, Vadas Ernő 19, 23, 27, 31, 33, 43, 56, 62, 63, 67, 74, 75, 99 o. - a képmelléklet listáját lásd itt). Ebben a könyvben a képek, mintha külön életet élnének Colette írásai mellett. Az egyes képek alatt szerepel ugyan időnként Colette műveiből is egy-egy idézet, de nem kizárólag az ő műveire történik utalás (szólás-mondásokat is találunk, vagy más költőktől átvett idézeteket). Vadas Ernő egy szürkületben a háztetőn sétáló macskáról készült képéhez például a szerkesztő Baudelaire egyik versének idézetét illeszti hozzá a pontos referencia feltüntetése nélkül.

A vállalkozás vagy a téma népszerűségéből adódóan egy második kiadás is napvilágot látott 1984-ben (Paris, A. Michel), amelyben már szorosabban összefonódnak a képek a szövegekkel. Ebben hosszabb részletek is szerepelnek Colette írásaiból és kevesebb fotót találunk. Azonban ezek a fotók között is akad hazai vonatkozású, méghozzá a magyar származású Ergy Landau és Ylla képei.

A Colette könyvhöz hasonló, de ifjúsági könyvként tálalt magyar kiadás a Pomogáts Béla szerkesztésében megjelent Doromboló című könyv (Móra, 1983). Itt azonban a fényképész személye az állandó, hiszen Eifert János készítette a színes fotóillusztrációkat, míg a szövegek több hazai és külföldi neves költők és írók tollából valók (a teljes listát lásd itt). A könyv ifjúsági jellegét a fejezetek vicces és figyelemfelkeltő fejezetcímei (A kandúr csodatette, A macska mester, Macska-induló, Igaz történetek) igyekeznek biztosítani.

 A fotók többnyire lazán kapcsolódnak csak a szövegekhez, de van köztük kifejezetten illusztratív is, mint például Arany János, A tudós macskája című verse mellé tűzött kép, ami a háttér kivágásával egybe is olvad a vers terével. Bár valószínűleg két egymás mögött álló macska van a képen, mégis a vers fényében értelmezhetjük úgy, mintha a hátrébb álló macska azonos volna a szemben állóval, csak elfordul és talán éppen az örök vadászmezők felé indul el.

A kötet egyik novellájának a címe Tükör, a cica (Gottfried Kellertől), és bár a selymes és fényes bundájáról kapta a nevét, de a címet fordítva sem lenne túlzás mondani, hogy a cica: tükör.

Ebben az értelemben válik Polcz Alaine Macskaregénye (Kalligram, 1995, 2000, 2007, 2016) önéletrajzi írássá. Az írónő ajándékba kapott, talált, bújós és agresszív, beteg és életrevaló macskáin keresztül beszéli el saját és környezetének életét. A naplószerű töredékekből álló szövegbe könnyen beleillenek, könnyen "összeolvashatóak" a különböző macskáiról készült fekete-fehér fotók, valamint a szüleiről készült családi képek. Ahogyan Forgách Kinga írja: a képek értékes archív felvételeknek is számítanak, az írónőn kívül, az egyik képen Weöres Sándor is szerepel, illetve több anekdotában említve van Nádas Péter, akinek az írónőről készült fotója szerepel a Kalligram kiadású könyvek fülszövege mellett.¹


Amennyiben a macska tényleg egy tükör, a Doromolóban közreadott kezdő Ottlik idézet alapján talán még van remény, hogy a macskafotó (és azt felhasználó fotóirodalom) ne csak a tartalom nélküli klikkelgető megüresedésnek legyen a kortárs szimbóluma, hanem a feltétel nélküli szereteté is:

”Az egyetlen valódi okunk a derűlátásra: a macska.

Ezt a kis prémes ragadozót semmi más módon nem lehetett volna ezer és ezer éven át hozzánk szelídíteni, mint rendíthetetlen, ellenszolgáltatást nem váró, feltétel nélküli szeretettel.

A szépsége abszolút imádatával – a szabadsága, függetlensége teljes tiszteletben tartásával.

Ha ez sikerült, az emberiség nem lehet egészen elvesztve.”

Ottlik Géza

---

^{Lásd Forgách Kingának a könyvesblogon közzétett ajánlóját. ↩}