Oldalak

2017. április 27., csütörtök

Baudelaire és a fotográfia



Gustave Le Gray, az 1852-es Szalon, MET Museum

A fotográfiáról való értekezésekkor sokan idézik Baudelaire-t. Roland Barthes Világoskamrája és Walter Benjamin írási mellett Baudelaire szövege is részét képezik a fotóelmélet klasszikusainak. Ugyanakkor újabb tanulmányok1 kifejezetten azt igyekeznek megmutatni, hogy elsősorban nem is a fotográfia kritikájáról szól A modern közönség és a fotográfia című írása. A fotográfia inkább, mint a realisztikus ábrázolás metaforája jelenik meg és példaként szolgál a közízlés romlásának. Tényleges fényképeket nem is említ Baudelaire, pedig abban az évben először rendezik meg a Francia Fotográfiai Társaság SFP (egyébként 3.) kiállítását a Festészeti és Szobrászati Szalonokkal párhuzamosan. A kiállítás2 ugyanakkor nem a Szalon része, külön bejáraton lehetett megközelíteni a Palais de l'Industrie et des Beaux-Arts épületében. Az is nyitott kérdés marad, hogy Baudelaire egyáltalán látta-e a kiállított fotográfiákat. A barátjának Nadarnak írt két levelében arról ír, hogy nem is látta a Szalont, majd helyesbíti magát, hogy csak futólag nézte meg egyszer és elsősorban a Szalonokról kiadott könyvecskéből (amelyekben nem szerepeltek a fotográfiák) és az emlékeiből merít, amikor a Revue Française felkérésére megírja az 1859-es Szalonját. A Szalont Paul-Louis Robert szerint inkább, mint Baudelaire esztétikai nézeteit összefoglaló írásként kell értelmezni, mint tényleges beszámolót az év szalonjáról. Baudelaire fotográfiáról vallott nézetei csak összegzik a fotográfiának, illetve elsősorban a dagerrotípiának (bár az 1850-es években a dagerrotípiát kezdik felváltani az üvegnegatívos eljárások) felrótt kritikákat (a realizmusát a Szépség, az Ideák és a képzelettel szemben, a tömegek narcizmusát, a látvány másolását az újraalkotásával és értelmezésével szemben).

Érdemes ennek fényében elolvasni/újraolvasni A modern közönség és a fotográfiát, és miután nehezen hozzáférhető szövegről van szó, mellékeljük az említett részt.



Baudelaire, Charles: A modern közönség és a fotográfia, 1859. In: Válogatott művészeti írásai. Válogatta, fordította, előszóval és jegyzetekkel ellátta: Csorba Géza. A művészettörténet forrásai. Szerk. Vayer Lajos. Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Budapest, 1964. 108–112.
Franciául lásd itt.

Philippe Ortel szerint Baudelaire írása a fényképészet és a modern közönség ízlésének kritizálásán túl, egy lényeges és rejtett változásról tanúskodik: az irodalom indusztrializációjáról. Miként az ipari termelés igyekszik a fogyasztók ízlését kiszolgálni, az írók is alávetik magukat a közönség ízlésének, fontossá válik a reprodukálhatóság és a tömegtermelés. Ahelyett, hogy egy magasabb rendű igazságot közvetítene az író, a közönség képzeletére, fantáziájára akar hatni.3 Ebben a korszakban alakul ki az írói szakma, amely az újságírás fellendülésével kenyérkeresti lehetőséggé válik.

Két világnézet: a művészet és az ipar, a költészet és a fotográfia áll egymással szemben - Jérôme Thélot elemzése szerint - , amikor Baudelaire megjelenik Nadarnál, hogy lefényképeztesse magát. (Thélot, 2003: 37) "A költészet és a haladás két nagyravágyó emberhez hasonlítható, akik ösztönösen gyűlölik egymást s ha útjukon összetalálkoznak az egyiknek ki kell szolgálnia a másikat." (112), ahogyan Baudelaire írja, és ebben a fényképezési szeánszban a két nagyravágyó ember Baudelaire és Nadar áll szó szerint szemben egymással, akik közül egyik sem hajlandó a másik szolgálatába állni. Az elkészült képekről ez az ellentét olvasható le: a kép elmosódottságát, vagyis azt, hogy bemozdult a képen, míg a másikon szúrós szemmel néz a kamerába, Thélot egy tudatos gesztusnak interpretálja, amelybe beleíródik Baudelaire esztétikája és a haladásról vallott nézetei. Ugyanakkor a képek éppen ezért lesznek sikerült darabok, mert Nadar együttműködésével a művészi interpretáción keresztül a költő személyisége és gondolatvilága íródik át a képbe.

http://phlit.org/press/?p=622
Nadar 1855 körül Baudelaire-ről készített fotói, ©photo musée d'Orsay és magángyűjtemény (a képek forrása: phlit és Musée d'Orsay)

Thélot ezen kívül a Romlás virágai utolsó előtti "Egy kíváncsi álma" című versét is a fotó szeánsz fényében értelmezi újra. A halál itt a fényképezési aktus szimbolikus halála, a tárgyiasulásé, a látványt takaró függöny az állvány és a gép mögé bújó fényképész leple, a leírt szorongás és vágy a szeánsz alatti és a kép elkészültét váró modellé, a vers végi csalódás pedig az elkészült fénykép "a való hidegen" miatti kiábrándulását írja le.

Charles Baudelaire: Egy kíváncsi álma

Ismered zamatát, mint én, a fájdalomnak
s mondják-e rád is?: Óh, furcsa egyéniség!
- Haldokoltam. Beteg lelkem vágyódva borzadt
s benne vágy és iszony, különös keverék,

s szorongás s vad remény nyugodt összhangba olvadt.
S ahogy folyt a homok s közeledett a vég,
mind gyötrőbb s ízesebb varázsa lett kínomnak;
elhagytam a világ minden ismert körét.

Gyerek voltam, s szemem a látványt lesve csüggött
a függönyön, amely, únt gát, előtte függött...
S feltárult végül a való hidegen: és

meghaltam, semmi több, és körülöttem állt a
rettentő virradat. - Mit? ennyi az egész?
A függöny felröpült, és én még egyre vártam.

/Szabó Lőrinc fordítása/ (forrás)


A verset F.N.-nek, vagyis Félix (Tournachon) Nadarnak dedikálta a költő, és ez a rejtélyes dedikáció, mint egy látens szöveg a fényképészeti eljárás, a negatív/pozitív előhívás analógiájára működteti a verset. A kezdőbetűk megfejtésével "előhívható" a vers szimbolikus értelme, ahol a kíváncsi büntetése, hogy a haladás következtében, a halál után nincsen feltámadás és világon túli világ (Thélot, 2003: 51-52).

A vágy és iszony különös keveréke hatja át Baudelaire fotográfiához fűződő viszonyát, legyen szó esztétikai írásról, fényképezkedésről vagy a vers szolgálatába állított szimbolikus fényképészeti eljárásról.


1. Lásd Paul-Louis Roubert A modern közönség és a fotográfia újra kiadásának jegyzeteit az Études photographiques 1999-es májusi számában, valamint ugyanabban a számban Jérôme Thélot, Egy kíváncsi álma avagy a fotográfia, mint a romlás virága című cikkét ("Le Rêve d'un curieux" ou la photographie comme Fleur du Mal), amit aztán a Les inventions littéraires de la photographie (A fotográfia irodalmi találmányai) című könyvében (Paris, PUF, 2003) újrapublikál.  

2. A kiállítás történetéről lásd: Paul-Louis Roubert 1859, exposer la photographie (1859, a fotográfia kiállítása) című cikkét az Études photographiques 2000-es novemberi számában, illetve Louis Figuier korabeli Baudelaire-rel ellentétben lelkes beszámolóját: Louis Figuier, La photographie au Salon de 1859 (Fotográfia az 1859-es Szalonon), Hachette, 1860..

3. Pilippe Ortel, La Littérature à l’ère de la photographie (Irodalom a fotográfia korában), Nîmes, Jacqueline Chambon, 2002

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése